Tűz
 
Menü
 
Enya
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egy kis fény! Lumos!:)
 
Egy Gyűrű
 
A woodoo

A vudu

A vudu vallás szülőhelye Afrika nyugati része, ahonnan a XVI. században félmillió őslakost hurcoltak el Haiti szigetére, Santo Domingo-ba. A rabszolgák megtartották hitüket az Újvilágban is. Főistenük Damballa anyaistennő mellett számos kisebb istenséget is tiszteltek.
A vudu szó jelentése “istenek” (vagy szellemek), mely hűen tükrözi a vallás lényegét. A megszállott, transzállapotban lévő papok testesítik meg a különféle szellemi lényeket, isteneket, és a hívők rajtuk keresztül kaphatnak információt jövőjükről, betegségük forrásáról, rosszakaróikról. A résztvevők tánccal, zenével, állatáldozatokkal idézik elő, hogy a loa, azaz a ’szellem’ leszálljon közéjük, és behatoljon testükbe.
Az ártó varázslatok semlegesítésére egy gris-gris nevű, növényekkel, körömdarabkákkal, hajszálakkal, csontokkal, ruhadarabokkal teli kis csomagot használnak. Ez az eszköz része a modern nyugati boszorkányságnak is. bag.gif (3139 bytes)
Az 1800-as évek vége felé a vudu hit olyan gyors terjedésnek indult, hogy a rabszolgatartók lázadásoktól tartottak. Luisianában be is tiltották a Haiti szigetekről származó rabszolgák vásárlását. A katolikus hitre térítés sem hozott tartós eredményt. A XIX. század elejére a vudu a haiti nép vallása lett, de New Orleans kultúráját is meghatározta (ld. pl. Anne Rice: Interjú a vámpírral).
A zombi fogalma is a vuduhoz köthető. A horrorfilmekből ismert lélektelen, mozgó halottak a vudu hit szerint a mágia segítségével kelnek életre. Egy jóval tudományosabb elképzelés szerint bizonyos kábító növények alkalmazása révén jött létre a tetszhalott állapot. Az így elkábított embereket eltemették, majd kiásták, és szinte ellátás nélkül dolgoztathatták, miközben a családjaik halottnak hitték, és nem keresték őket.
New Orleans lakosai vudu királyokat, hunganókat, és királynőket, mambukat választottak és vendégeltek meg, akik közül néhányan képesek voltak feledtetni a vallás árnyékos oldalát.
A leghíresebb vudu királynő a mulatt Marie Laveau volt, akit szépsége és jósága tett népszerűvé.
  

Forrás: alienangels.hu

 
Számláló
Indulás: 2005-12-11
 
Linkek
 
 
Holdfázis

Holdfázis
 
Frissítések
TRY.HU
 
csillagászati hírek
 
Fény
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
HáttérZENe
 
Chat

 
Naptár

HEAD>
 
Naptár

 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL